Utoljára ülésezett idén a képviselő-testület
A kerületi szórakozóhelyek működése, szociális gondoskodás, zöldprogram, Erzsébetváros, mint kultúrnegyed fejlesztése. Ezek voltak a legfontosabb témák a kerület képviselő-testületének december 15-i ülésén, ahol a döntéshozók összesen 37 határozatot hoztak.
A képviselő testület döntött az éjszakai nyitva tartási engedélyek kritériumrendszerének szigorításáról. A módosítások között szerepel, hogy azok a szórakozóhelyek, amelyek ellen, akár lakossági bejelentés alapján vizsgálat folyik, annak lezártáig, nem újíthatják meg működési engedélyüket. Egy másik módosítás szerint az üzletek homlokzatán eztán nem szabad hangkeltő eszközt működtetni. A javaslat vitájában az is elhangzott, hogy a kerület jelenlegi vezetése az ilyen módon működő szórakozóhelyek számát 319-ről 179-re csökkentette, de ezek közül is csak kevés alig 10-12 olyan hely van, amely megpróbálja kijátszani a kritériumrendszert. A szigorításra a Fidesz nemet mondott.
Egyhangú volt viszont annak a javaslatnak a támogatása, hogy a jövőben a kerület 65 évesnél idősebb polgárai kapjanak 20 ezer forintos támogatást szemüvegvásárláshoz.
Döntöttek még a képviselők arról is, hogy Erzsébetváros 5 évre hosszabbítsa meg együttműködését a Myrai Vallási Közhasznú Egyesülettel. Ez a szervezet a Nefelejcs utcában 40 hajléktalan befogadására alkalmas átmeneti szállást működtet. Tevékenységére a képviselők évi másfél millió forintos támogatást szavaztak meg.
Elfogadták azt a határozatot is, amelynek alapján az S.O.S. Krízisalapítvány üzemeltetheti majd a családon belüli erőszak áldozatainak számára létrehozandó krízisközpontot.
A kerület zöld programjának része egy olyan energiaközösség létrehozása, amelynek finanszírozásához most zöld utat adott az önkormányzat. A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel közös mintaprojekt egy rendszerbe kapcsolja a napelemes termelőket, energiatároló központot és elektromos autó-töltő állomást is létrehoz. A képviselők elfogadták Erzsébetváros új kulturális koncepcióját is, amely befogadó kerületként definiálja ezt a városrészt. Három fő fejlesztési területet határoz meg: a zsidó hagyomány ápolását, a hagyományos mesterségek és a fiatal tervezők kapcsolatának megerősítését, illetve fiatal művészek megjelenését elősegítő inkubátorház létesítését. Mindez nem valósítható meg hatékony brand-építés nélkül. Hosszútávú partnerséget ajánlunk a kulturális szervezeteknek, összehangolt munkát, együttműködéseket, hogy Erzsébetváros újra a kultúra fellegvára legyen.
A képviselő-testületi ülés határozott arról is,
hogy kapjon emléktáblát a tangóharmonika-virtuóz Tabányi Mihály, aki az ország
legnépszerűbb jazz-muzsikusa volt az ötvenes években és az Egyesült Államok
fennállásának 200 évfordulóján Frank Sinatrával is fellépett. Ugyancsak
emléktábla őrzi majd az 53 éves korában tragikusan elhunyt Börcsök Enikő Jászai
Mari-díjas színésznő emlékét. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja két
veseátültetés után is főszerepeket játszott, művészi tevékenysége mellett a
Transzplantációs Alapítvány aktív támogatója volt.