Szavazzanak a budapestiek közösségi költségvetésére is!
A szakmai jóváhagyást nyert, továbbfejlesztett ötletek köréből az idén is egy budapestiekből álló tanács választotta ki azokat, amelyekre a nyár folyamán szavazni lehet – tájékoztatott a Fővárosi Önkormányzat. A szavazás július 1-én indult, 49 ötletről szavazhatunk majd 2022. július-augusztus folyamán az otlet.budapest.hu honlapon.
A Főváros idén is 1 milliárd forintot fordít arra, hogy megvalósítsa a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket. Az ötletbeadási szakaszban 615 javaslat érkezett a budapestiektől, melyek közül a főváros és a kerületek szakemberei mintegy 270 ötletet tartottak megvalósíthatónak. Ezek feldolgozásával, a hasonlók összevonásával, az ötletek újrafogalmazásával 139 fejlesztési javaslat állt elő. A tanács ebből a körből választotta ki azt a 49-et, amely szavazólapra kerülve esélyt kap a megvalósulásra.
A beérkezett ötletek három tematikus kategória alá tartoznak: zöld, esélyteremtő és nyitott várost támogató javaslatok szerepelnek egymás mellett. A közösségi költségvetési tanács által szavazásra javasolt ötletekre 2022. július-augusztus folyamán lehet majd szavazni az otlet.budapest.hu honlapon.