A Pepita Ofélia, Glatter Sándor, az óriás, és sokan mások

Sétaszínház a Klauzál téren

Június első hetében sétaszínházi előadás részesei lehettek délutánonként a Klauzál tér lakói, használói. Itt voltunk! címmel járhatták be – együtt az érdeklődőkkel – Erzsébetváros egyik legjellegzetesebb közterületét. Idegenvezetőnk a Radnóti Tesla Labor csapata volt, akik januártól egy részvételi színházi programban vettek részt közösen.

A május végéig tartó műhelymunkában civilek dolgoztak együtt drámapedagógusokkal, szociodramatistával, színházi szakemberekkel és a BME urbanisztika szakos tanszékének hallgatóival a Kazinczy utca 21-ben. A projekt során a csapat kiválasztotta a Klauzál teret, amit az elmúlt hónapokban a résztvevők mélyebben megismertek, feltérképeztek. Történeteket kutattak fel a Klauzál térről, szövegeket kerestek és írtak, Gardenö Klaudia rendező pedig jelenetekké alakította a műhelyből kikerülő termékeket. Így állt össze a sétáló előadás, azaz az Itt voltunk!

Az együttműködés lényegét a csoportvezetők – Durst Móni, Mlynarik Julcsi, Szendrey Gitta – így fogalmazták meg: „Azt kerestük, hogy a kultúra beemelésével hogyan tehetjük élhetőbbé, személyesebbé az utcát.”

Itt voltunk!

A nap vidám fényt vet a színes rövidnadrágos, hegedűn játszó fickóra, aki magyar népdalt énekel angolul. És magyarul is, nagyon kedves akcentussal. A Klauzál téren az Azta! zenekar verbuválja össze az alkalmi közönséget közösséggé, s érkezik egy magát bakonyi betyár gyereknek nevező fiatalember, gyüttmentekről mesél, akik színes világot kezdtek építeni itt, a kerület szívében.  

Többen kipenderülnek a nézelődők közül Barna mellé, s bemutatkoznak. Tünde, aki egy lány a sok közül, meg Tomi, a sznob, és Pali, Gabó, Dóra, Ildikó, Borbála, Kati, Anita. Ők lesznek az idegenvezetőink ma délután a Klauzálon. Megtudjuk, hogy a téren, valamikor régen egy óriás született. A teste pedig tele volt tetoválással: jelenetekkel a múltból.

Sétára indulunk, játszók és járókelők. A következő órában bejárjuk a Klauzál teret, megismerkedünk az óriás tetoválásaival, történetekkel, melynek tanúja volt.

Érkezik Petőfi Sándor és keresi az ő Júliáját, helyette egy turistába botlik, aki kocsmázni hívja, s elmondja neki: Ti, magyarok, mind olyan vészmadarak vagytok.

Glatter Sándor pékinas a Dob utcából kerekezik ide, hogy meséljen nekünk.

Megismerhetjük a Pepita Ofélia Bár emlékeit 1872-ből, mikor Miklósi Gyula színházigazgató nem bírta kivárni, hogy felépüljön a Népszínház, és az akkor még István téren felépített egy teátrumot. Itt mutatták be a Háromcsőrű kacsa című operettet.

A séta során bemutatkozik Gérecz Attila, a zseniális ifjú költő, forradalmár: 27 évet élt, 52 verset írt meg börtönben, neki ennyi jutott, s hősi halált halt az ’56-os forradalom és szabadságharcban.

A tér nem tehet róla, hogy temető lett, ez is elhangzik, mikor a Holokauszt kerül szóba. A Klauzál tér közepét soha nem lehet elfelejteni.

S jönnek a névtelenek sorra, hozzák a történeteiket.

Jön a néni kendőben, bottal a kezében, ruszlit meg szardellát vásárolt a boltban, a lány napernyővel sétál, s azon izgul, megtelik-e a táncrendje az esti bálon.

Jönnek sorra a történetek a Klauzál térről, egyik a másik után, s visznek minket, röpítenek vissza az időben, akár egy ringlispílen, forgunk, pörgünk, sírunk, nevetünk.

Megtanuljuk: A rózsa azé, aki gondozza…

Átutazó vagyok itt, a földön – énekli az előadás végén a rövidnadrágos fiú, s kapunk a kezünkbe tollat, adnak hozzá füzetkét, feladattal: Te mit üzensz az óriásnak?

Felakasztgatjuk az papírokat, s választhatunk a sajátunk helyett egy másikat.

Én ezt az üzenetet hoztam el leírva, és a szívemben is. Köszönöm az ismeretlen írójának:

„Jó lett volna itt férjet fogni a múlt században. Kacagni lekváros szájjal a svájci kiflitől. Ha van ilyen emléked, őrizd és mosolyogj!”

Itt voltunk! Veletek, együtt, a Klauzál téren.

Továbbadjuk az óriás meséit.

Köszönjük.

Török Zsuzsa